"Az egyetlen tökéletesen önzetlen barát, kire az ember ez önzö világban szert tehet, az egyetlen, aki soha nem hagyja el, aki soha nem silányul hálátlanná vagy árulóvá - az a kutya." George Vest szenátor Életem első német dogja Holdfény Fantomja Agnes 'Mágnes' mantelos szuka 1998-ban került hozzám. A német dog iránti szeretetemet ő alapozta meg. Bár sem kiállítási, sem tenyésztési céljaim nem voltak, csupán egy társat kerestem magam mellé, mégis csodálatos természetével felkeltette figyelmemet a fajta iránt. Mágnessel kitartóan látogattuk a kutyaiskolát, ahol nem csak az engedelmességi feladatoknál, hanem az őrző-védő munkában, sőt a nyomkövetésben is megállta a helyét. Később, a német dogokat összefogó klub iskolájával rendezvényeken, klubkiállításokon mutattuk be kutyáink tudását. 2001-ben megrendezett EuDDC kiállításon Mágnes a közös bemutatót követő magasugró bajnokságot is megnyerte. Rajta keresztül megismerkedtem más német dogot tartókkal, tenyésztőkkel, velük itthon és külföldön is elkezdtem a kiállításokat látogatni. Így láthattam meg a fajta kimagasló egyedeit és érlelődött meg bennem, hogy Mágnes mellé társat keressek. Méherzugi Loren 'Bora-Bora' sárga szuka lett az, akivel már belekóstolhattam a kiállításra járás örömeibe. Célom olyan leendő sárga és csíkos dogok tenyésztése, akik küllemükkel és a dogra jellemző karakterrel rendelkeznek és hasonló élményeket nyújtanak a leendő gazdájuknak, mint nekem a saját kutyáim. Bora-Bora kiállítási eredményei: Hungária Junior Champion, Szlovák Junior Champion, Szerbia-Montenegro Junior Champion, Hungária Champion, Román Champion, Szerbia-Montenegro Champion, Hungária Show Champion, Inter Champion várományos. Kennelem két import német doggal bővült, Aragon de Baussenque francia sárga kannal és Zeeloo di Ripa Vertigo olasz csíkos szukával, a jövőben velük kívánom folytatni a tenyésztést. Aragon és Zeeloo fiatal koruk ellenére csodálatos kiállítási eredményeket tudhatnak magukénak. Aragon 13 hónaposan 18-as konkurenciában Fiatal Világgyőztes lett Poznanban 2006-ban, majd 20 hónaposan reserv Európagyőztes Zágrábban 2007-ben, itthon pedig megszerezte a Hungária Junior Champion címet és teljesítette a Szerb Championátus feltételeit. Zeeloo pedig számtalan győztes címe mellett 2007-ben Svájcban megrendezett EuDDC kiállításon EuDDC Győztes lett. A következő almok 2008 tavaszán várhatóak Középföldi Barakától és Zeeloo di Ripa Vertigotól. Amennyiben német dogjaim elnyerték tetszését, szívesen látom egy kennel látogatásra. Bora-Bora első alma import fedeztetésből 2005. május 21-én született: Középföldi Baraka sárga szuka Középföldi Bilbó sárga kan Középföldi Boldog Borago sárga szuka Középföldi Bold Borah sárga szuka Középföldi Bourbon sárga kan Középföldi Buddha sárga kan. dr. Dobozy Csilla Középföldi német dog kennel